Tavaly a téli időszakban rendkívül sikeres túrasorozatot tettünk a Magas-Tátrában. Ezen a hétvégén a tavalyi első túránk színhelyére szerettünk volna visszatérni, a Zöld-tavi menedékház környékére. A február erős havazásokkal indult, így nem kockáztattuk, hogy a lavinaveszély miatt beszoruljunk a menedékházba. Maradt a biztos megoldás: Milos és a Tengerszem-csúcs.

Péntek este szitáló hóesésben késő este érkeztünk Nova Lesnára. A rövid éjszaka után, hajnalban már a Poprádi-tavi menedékházhoz vezető utat tapostuk. Mikor bekanyarodtunk a Menguszfalvi-völgybe még csak két friss nyomot láttunk magunk előtt. A Tüzelőkőnél már nekünk kellett a mély, friss havat taposni, ezért előkerültek a hótalpak. Az készülődés közben egyszer csak megjelent egy, majd két, majd tíz, majd még harminc túrázó és elviharzott mellettünk. A MAHOE téli tanfolyama előzött. Így szépen elpakoltuk a hótalpakat és a váratlan lehetőséggel élve követtük a nyomaikat.

A beígért jóidő ablak bejött. Csodálatos napsütésben, jó tempóban haladhatunk a csúcs felé. A láncoknál hágóvasra kaptunk és már fél tízkor a Chata pod Rysmi előtt napozhattunk. A csúcsgerincre érve felkötöttük a kötelet, de a mély hóban kitaposott nyomon kicsúszás veszély nélkül érhettük el a csúcsot. Bár még kora délután volt, de még hosszú út várt ránk a parkolóig.

Időközben beindult az előző napokban lehullott hó. Méretes lavinanyomokat láthattunk a felvezető utunk mellett, majd a láncoknál az egyik megtakarta a csapatot. Szerencsére nem történt baj. Az ijedség elmúltával  nagyobb sebességre kapcsoltunk, hogy elkerüljük az újabb meglepetéseket. Alaposan elfáradva több mint tízórás túrával a hátunk mögött, sötétedéssel érkeztünk meg a parkolóban hagyott autóinkhoz. Este egy kb. 300W-os rezsón készítettem a Segedinsky gulas-t, még éjfél előtt megvacsoráztunk.

Vasárnapra egy kis jegezés volt betervezve, de felenyhült az idő és beálltak a felhők. Az előző napi hosszú túra után senkinek sem kívánkozott visszamenni a bizonytalanba. Alternatív programnak a Sucha Bela szurdok kínálkozott. Hátha még találunk egy kis jeget! Mászható jeget nem találtunk, de víz annál több volt. Néhol boka fölött érő vízben tocsogtunk végig pallókat. Igazi tavaszi túrát tehettünk a Szlovák Paradicsomban.